Kotsis Iván az I. világháború utáni első önálló megbízását, amely a margitszigeti víztorony mellett egy tejcsarnok kialakítására szólt, dr. Zielinski Szilárd professzor ajánlása alapján nyerte el. A tervező egy olyan tejivót álmodott meg, amely a környezet érintetlenül hagyásával adott lehetőséget a nagyváros zajából elvágyódó fiataloknak a feltöltődésre.
Az építtető, a Központi Tejcsarnok vezérigazgatója, Gerlei Lajos magához hívta Kotsist, és kényszeredetten közölte, hogy a Margitszigeten tejpavilont szeretne építeni. Terve elmondása alapján egy csinos, magas tetejű „tiszta svájci stílusú” ház volt eredetileg, azonban a Közmunkák Tanácsa - mint a Margitsziget felügyeleti hatóság - a bemutatott tervet nem tartotta megfelelőnek. A tanács elnökének ajánlására kénytelen volt felkeresni Kotsist egy új terv elkészítésre. „A legkevésbé sem bíztató bevezető után mindössze annyit közöltem, hogy igyekezni fogok ezt a kényelmetlen helyzetet jó tervvel ellensúlyozni” – írja Kotsis Iván önéletrajzi könyvében.
Kotsis elsősorban nem is az épület megtervezésében látta a fő feladatot, hanem abban, hogy létrehozzon egy kertet, egy közösségi teret, amely képes akár több száz ember fogadására a szabadban, úgy, hogy a kezelőépület egészen belesimuljon a zöld környezetbe. A víztorony mellett már ekkor is ősrégi nagylombú fák uralták a teret, így a kompozíciónál ebből a hangulatból indult ki.
Mindenekelőtt Kotsis felmérte a területet, berajzolta a rajta álló fák helyeit, bejelölve lombozatuk körét és beárnyékoló határaikat, hiszen Zielinski kijelentette, hogy egyetlen cserjét sem enged kivágatni. Olyan változatos és egyben izolált módon csoportosított épületet álmodott meg, amely megtelt állapotában is megőrzi erdei hangulatát. Ezt azáltal érte el, hogy feloldotta a terepet kertesítéssel úgy, hogy az asztalok részére kisebb összefüggő térségek keletkeztek, amelyeket egymástól gyepmező és növényzet választott el.
A tejivó 1922-ben a víztorony tengelye mögé épült, előtte zöld tér maradt a közönségnek. Az út mellett íves alaprajzú lugassor állt, amelyet az alacsony növényzet kisebb fülkeegységekre osztott az asztalok részére. Az épület közelében alacsony peremű, szerény megjelenésű szökőkút foglalt helyet. A közösség tere a központtól dél felé húzódott tovább a nagy fák alá, ahol a kialakítást a kerti építészettől fokozatosan átvette a mesterséges beavatkozástól mentes természet.
A morózus vezérigazgató a tervre először felfigyelt, majd elfogadta, végül pedig a kivitel során Kotsis legmegértőbb támasza lett, a később felmerült kiegészítések költségeit is készséggel fedezte.
A margitszigeti víztorony melletti tejcsarnok igényesen kialakított kerthelységének teraszát a közönség megszerette és tömegesen látogatta tavasztól őszig. Szép fekvése és kellemes erdei hangulata mellett azért is ismert volt városszerte, mert a magas vendéglői árakkal ellentétben olcsón látta el az arra járókat ízletes ételekkel.
14 éves fennállása után a minden szempontból sikeres létesítményt áthelyezték, helyére az akkoriban elindult divathullám hatására szabadtéri színpad épült. Új helyet az alsószigeti ferences templomrom épülete mellett kapott, ahol azonban sajnálatos módon 1944-45-ben a többi vendéglátó létesítménnyel együtt rommá vált.
Kotsis Ivánnak és öccsének, Endrének állít emléket a Lechner Tudásközpontban év végéig megtekinthető „Kotsis-fivérek” kiállítás, mely párhuzamosan mutatja be a testvérpár két világháború között megvalósult munkáit.
A 22. Múzeumok Majálisán a Lechner Tudásközpont sátrában a margitszigeti tejcsarnokon kívül egyéb ismert kerteket és parkokat mutatunk be.
Forrás:
Kotsis Iván - Életrajzom (szerk. Prakfalvi Endre)
Bercsek Péter- Műalkotások a Margitszigeten
Képek:
Kotsis Iván - Életrajzom (szerk. Prakfalvi Endre)
Kotsis Iván – Tervezetek
Kotsis Iván – Épületek és tervek
